Masszázs
A gyógyítók és a legtapasztaltabb keleti bölcsek már évszázadok óta vallják:
"A szeretet, a törődés fizikai megnyilvánulásai
az érintés és a masszírozás."
Még a legegyszerűbb masszázs is nyugtató, feszültségoldó hatású, általa érezzük, hogy törődnek velünk, figyelnek ránk, hogy biztonságban vagyunk. Ha fáradt, nyugtalan vagy, ha egy kis odafigyelésre, törődésre vágysz, kérd meg társadat, szüleidet, barátodat, és meglátod 10 perc jótékony simogatás, enyhe váll, kar és nyakmasszázs után ellazulnak izmaid, kisimulnak idegeid!
Nekünk, szakembereknek könnyebb, hiszen:
* pontosan ismerjük az egyes fogások élettani hatását,
* a vér és nyirokkeringésre gyakorolt hatást
* tudjuk, hogy milyen mértékű az anyagcsere gyorsulása
* mely izmok milyen mélyen és mennyi ideig ingerelhetők
* meddig mehetünk el fájdalmak, húzódások, izomláz esetén
* és melyek azok a betegségek, amiket jó eredménnyel kezelhetünk.
Vendégeink örömmel járnak a Harmóniába, hiszen alacsony áron, de magas színvonalon, igényes környezetben tudnak felfrissülni. A masszázs árak az árjegyzékünkben megtekinthetőek.
Harmónia Stúdió: Budapest, XI. Vegyész u. 10.
Bejelentkezés masszázsra:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Ha szeretnéd, hogy segítsek neked eligazodni a masszázsok sokszínű világában, íme egy kis útmutató:
SVÉDMASSZÁZS: Célja a vér és nyirokkeringés fokozása, a szív terhelésének csökkentése. Növeli a bőr rugalmasságát, fokozza az izmok vérellátását és frissítő, regeneráló hatással bír.
Új energiával tölti fel a testet és a lelket!
RELAXÁCIÓS AROMA MASSZÁZS: Az illóolajokkal végzett masszázs idegrendszeri hatása miatt különösen pihentető hatású. Laza, mély simító mozdulatokból áll. Eredményeképpen testileg és lelkileg is újjászületünk. Különleges relaxációs élményeket nyújt!
MÉZMASZÁZS: a méz állagát kihasználva dolgozzuk meg a kötőszövetet. Gyulladáscsökkentő, masszázs végére intenzív tisztulási folyamatok indulnak be, melyekkel megszüntethetők a reumatikus jellegű fájdalmak. Bőrtápláló hatása miatt szép, bársonyos bőr a végeredmény.
GYÓGYMASSZÁZS: célja a fájdalmak megszüntetése. Nagy szerepe van a letapadt izmok és megmerevedett izületek mozgás képességének helyreállításában. A masszázs hatására felgyorsulnak a szervezetben zajló gyógyulási folyamatok, feleslegessé válhat a gyógyszerszedés.
MOBILIZÁCIÓS MASSZÁZS: hasznos mindenki számára, aki egészséges, de időnként fáradtnak érzi izmait, szenved az ülő munka vagy a stressz egészségromboló hatásától. Segítséget jelent mindazoknak, akiknek lába dagadásra, izomgörcsre hajlamos, vagy egyszerűen csak hajszálerek, visszerek megjelenése okoz problémát.
HŰSÍTŐ MASSZÁZS: a test felfrissítésének egy igen különleges módja, amely egyedülálló hűsítő érzést nyújt a fáradt testnek, segít megőrizni a bőr természetes szerkezetét és kisimítja, rugalmassá teszi azt, miközben tonizálja az izmokat, oldja a feszültséget, pihentet, mégis hosszan tartó pezsdítő hatást gyakorol a vér és nyirokkeringésre. Különleges nyári kényeztetés!
LÁVAKÖVES MASSZÁZS: A lávaköves masszázs több ezer éves múltra tekint vissza, az amerikai indiánok, az indiaiak, de egyes források szerint még az ősmagyarok sámánjai is használták gyógyításhoz a felmelegített és testre helyezett köveket és ásványokat. A kezelés speciális masszázstechnikára épül, segíti az energiaáramlást, stresszoldással párhuzamosan javítja a közérzetet. Fokozza a vérkeringést, méregtelenít, lazítja az izmokat, és rendívül jót tesz a bőrnek, mivel a mély meleg masszázs során használt illóolajok a bőr mélyebb rétegeibe jutnak. A test ellazulása mellett a szellem is relaxál, a végeredmény pedig fizikai és lelki megújulás, kiegyensúlyozottság. A merev izületek és izmok visszanyerik rugalmasságukat, a lélek pedig meditatív állapotba kerül és csodálatos változáson megy át.
CELLULIT ÉS FOGYASZTÓ MASSZÁZS: manapság egyre többen, kortól és nemtől függetlenül érintettek a cellulitos, egyenetlen bőr problémájában. Nem csak esztétikai probléma: a kötőszöveti méreganyagok helyi gyulladásokat, a nyirokrendszer túlterheltségét, ezáltal védekező képességünk gyengülését is okozhatják. Hátrányosan befolyásolja önbizalmunkat, önértékelésünket, ha a tükörben látott képpel elégedetlenek vagyunk.
A cellulit masszázsnál a kötőszövetet kezelve serkenti a sejtek anyagcsere folyamatait
valamint
- a vér ás nyirokáramlást felgyorsítja
- segíti a salakanyagok kiürülését a szervezetből
- a vízvisszatartást csökkenti
- a zsírszövet égetését növeli
- az elhalt hámsejtek lebomlását segíti
- a bőrt feszessé, rugalmassá és fiatalossá varázsolja
- alakformáló, fogyasztó, kerület csökkentő hatása figyelemre méltó!

Kezelés előtt Kezelések után
A speciális kezelések - és a kiegészítő méregtelenítő diéta - segítségével a nyirokrendszeren keresztül távozik szervezetünkből a zsír. A kezelések után a megfelelő diétával, csökkentett zsírbevitellel, hosszan megtartható az elért állapot.
A legközelebbi időpontot az alábbi telefonszámon kapod: +36-1-208-6059
Masszázstanfolyamok: Tipp: Lóczi Márta 06-30/9510-989
Munkavégzéshez alkalmas oklevél, új szakma, új kihívások!
Amit csak nálunk találhatsz meg:
Partner masszázs, Kristálymasszázs!

Kristályok a masszázshoz Kristálymasszázs
Tudj meg mégtöbbet a masszázsokról ITT!
